Idei Üstökös láng-sorozatunk első részeként olvassátok Módler Zorka (9.d) díjazott novelláját. Egy vele készített interjút itt olvashattok.
Honnan tudom, hogy szombat volt? Egyrészt onnan, hogy nem tudtam köszönni a postás néninek. Másrészt onnan, hogy a család reggel nem sétáltatta meg a nagy, szürke berregőt. Egyébként is disznóság, hogy ez az óriás majdnem minden nap sétálhat, én meg csak hetente egyszer! Vajon jobban szeretik őt, mint engem? Á, azt nem hiszem! Őt nem szokták simogatni és nem kap jutalomfalatot se. Mondjuk nem is tud olyan szépen pacsit adni, mint én.
Szóval szombat volt, de nekem mégis szólt az ébresztőórám. A vekkerem az a szemtelen veréb, aki minden reggel a házam tetejére telepszik és addig csipog, amíg ki nem nyitom a szemem. Az ének után pedig szokás szerint megfürdik az itatótálamban. Fúj! Hát ki a csudának lenne kedve ezután inni a vízből?
Hirtelen ismerős hang ütötte meg a fülem. A nagy kutyaház nyikorogva kinyitotta a szemét. Újabb ismerős hang, csak ez halkabb és morgás. Igen, ez a gyomrom volt. Ha ugyanis a nagy kutyaház felébred, hamarosan felébred a kétlábú falka is. És akkor érkezik a reggeli! Hurrá!
Már jön is a jószagú falkavezér a tálkámmal. Egy kis simogatás aztán…na ne már! Tegnap is ugyanez volt reggelire! Bár ropogós és elég jóízű, de kicsit már unom! Különben is, olyan jó voltam éjszaka, alig ugattam. Nem kaphatnék inkább egy maréknyi jutalomfalatot?
Reggeli után körbenéztem a kertben. A fák még mindig ugyanott álltak, mint előző este. Hogyhogy nem unják még ezt az egy helyben ácsorgást? A bokor tövében viszont találtam egy fura, fehér kalapos izét, ami tegnap még nem volt ott. Sajnos nem akart velem játszani. A biztonság kedvéért megjelöltem, hogy holnap könnyebben megtaláljam.
A rácsokon túl megpillantottam a bosszantó foltos szőrgombócot, de ő nem látott meg. Éppen egy madárral fogócskázott. Egyszer igazán átjöhetne már hozzánk is, olyan jót kergetőznénk!
Ó! Mit látnak szemeim? Mi van a hátad mögött, gazdi? Csak nem? Póráz? Séta? Sétaaa! Mindenki jön? Mikor indulunk már? Merre megyünk? Keresünk botot? Futunk versenyt? Légysziii! És ha hagylak nyerni?
Azért az egy kicsit furcsa, hogy a sétára ma a nagy, szürke berregő is velünk jön. És vajon ő miért mehet ki póráz nélkül a kapun? Hé, rossz irányba fordultál cimbora, nem arra szoktunk menni!
Minden kétlábú bemászott a berregő hasába és nekem is be kellett ugranom. Hirtelen a zaj hangosabb lett, a kutyák pedig olyan gyorsan kezdtek el szaladni mellettünk, hogy alig volt időm megugatni őket! Az volt a furcsa, hogy a fák is szaladtak, sőt láttam néhány száguldó házat is.
Egy kis idő múlva a fák befejezték a futkározást. A berregés elhallgatott, mi pedig kiszálltunk egy fehér ház előtt. Gyanakodva néztem körbe. De hát mi nem is itt lakunk!
A gazdi behúzott az ismeretlen ajtón. A szobában rajtunk kívül nem volt senki, én mégis sok mindent láttam. Vagyis inkább éreztem, a szagokból. Nemrég járt itt egy ázott puli, egy bolhás tacskó, egy náthás bulldog és egy kövér labrador is.
Egy szobával beljebb vonszoltak, ahol egy magas, fehér köpenyes bácsi állt. A bácsi kedvesen lehajolt és megsimogatott. Belenézett a szemembe, megnézte a fogaimat és végigtapogatta a bundámat. Aztán hátat kellett neki fordítanom és ekkor valami megszúrt. Olyan volt, mint amikor múltkor a kertben a csíkos zümmögő izé az orromba csípett. Mire megfordultam, a bácsi már újra kedvesen simogatott. Szóval biztos nem ő volt. De akkor ki lehetett? Vajon egy láthatatlan bogár?
Hazafelé megint a szürke óriással utaztunk. Most az volt a furcsa, hogy valaki énekelt, pedig nem is volt ott velünk. Persze az is lehet, hogy csak képzelődtem.
A kertben aztán játszottam egy nagyot a gazdáimmal. Sajnos elég ügyetlenek, hiába hozom nekik vissza a labdát, valahogy mindig újra elejtik, ráadásul jó messzire. Biztos azért, mert nem a szájukban fogják, ahogy én. Mit csináljak? Egyszerűen nem tudom nekik megtanítani!
Aztán rengeteg simogatást és egy marék jutalomfalatot is kaptam, és még pacsit se kellett érte adnom. Ki érti ezt?
A délután ugyanúgy telt, ahogy szokott. Napoztam egy kicsit, beszélgettem a szemben lakó vizslával és elkergettem néhány veszélyesnek tűnő biciklist. De aztán hamar beesteledett és igencsak hideg lett.
A nap azonban tartogatott még egy utolsó meglepetést. Amint befejeztem a vacsorámat, nyílt a nagy, sárga kutyaház ajtaja és a kétlábúak behívtak magukhoz. A sarokban ott várt a téli fekhelyem. Kicsit még összegyűrögettem, mert túl sima volt, de aztán kényelmesen ledőltem rá. Remélem holnap elmegyünk egy igazi sétára is!
Módler Zorka
