Egyszer régen, mikor még a gyerekek kint játszottak a tereken, utcákon és még nem voltak okostelefonok, történt ez az eset. Ugorjunk vissza 1994. szeptember 1-re, Egerbe. Itt a Dobó István téren találkozunk mesénk főhőseivel, Hunorral, és Jancsival. Mind a ketten 12 évesek voltak, a 6. c osztályba jártak, és szerették a testnevelést. Iskola után mindig találkoztak a Dobó István téren.
Ma a szokásos labdázás közben, találtak valamit a pályán, amit addig nem láttak sohasem. Egy kis pillangó volt, akinek az egyik szárnya megsérült. Segítségért ”kiáltott”:
– Fiúk, fiúk segítsetek rajtam!
De a srácok nem hallották, amit mondott. Egészen addig, míg nem lőtték arra a labdát. A pillangó nyilván meglátta a lehetőséget ebben, és most bele adta minden erejét abba, amit mondott:
– Hahó, itt vagyok!
Jancsi, aki a labdáért ment, most meghallotta, és visszakérdezett:
– Ki volt az?
– Hát én – felelte a pillangó.
Akkor meglátta a lepkét Jancsi. A pillangó azt mondta neki:
– Én tudok egy titkot a templomkertről! Hívd ide a barátodat, és elmondok mindent, amit tudok.
– Rendben – súgta vissza Jancsi.
– Huni! Gyere ide! Találtam egy pillangót, aki beszél hozzám. – mondta neki Jancsi.
– Ja, persze! Nem fogom elhinni! – gúnyolódott Huni. – Biztosan képzeled!
– Csak gyere ide, kérlek! – kérte Jancsi.
– Jól van, na. – egyezett bele Huni. – De az élet nem tündérmese!
Mikor odaért Hunor is, a pillangó még gondolkodott, hogyan is kezdje, majd egy kis tépelődés után fújt egyet, és belefogott:
– Én egy tündér vagyok, csak pillangó alakban. Az, hogy hogyan sérültem meg, majd később. A héten, amikor repkedtem a templom kertjénél, az érsekkertnél, találtam egy virágot, ami felerősített. Nem tudom, hogy milyen erőt kaptam, de az biztos, hogy megerősödtem. Épp mikor repültem volna el, egy ember észrevett engem, és megfogott. Sikerült kiszabadulnom, de éreztem, hogy fáj a szárnyam. Gondolkodtam, hogy miért kellek annak az embernek, és rájöttem, hogy eddig az volt a képességem, hogy tudok teljesíteni 1 kívánságot, és arra jutottam, hogy a képességem megerősödött, és most már nem 1, hanem 3 kívánságot tudok teljesíteni. Az lenne az alkum, hogy meggyógyítjátok a szárnyam, cserébe kívánhattok 6 dolgot ketten. Áll az alku? – kérdezte a tündér.
A fiúk törték a fejüket, hogy mégis hogyan gyógyítanák meg a pillangó szárnyát.
Végül azt találták ki, hogy egy különleges virág nedvével bekenik a szárnyát, hátha sikerül.
Lássatok csodát, sikerült. A tündér kipróbálta a szárnyát és jó volt. Ezt mondta:
– Köszönöm szépen! Mit kívántok?
A fiúk kitalálták, és elmondták a tündérnek:
– Figyelj kedves tündér, mi csak 3 dolgot szeretnénk, igaz Jancsi? – mondta Hunor.
– Igen! – válaszolta Jancsi.
– Szeretnénk két fagyit, egy jó társasjátékot, és azt, hogy eljuthassunk a Balatonra egyszer nyaralni. – mondták együtt a fiúk.
– Teljesítem a kívánságaitokat! – mondta a tündér. – Érdekes, hogy csak 3-at kívántatok.
– Nincs több kívánságunk! – mondták a fiúk.
Egy szó, mint száz: teljesült a kívánságuk. Mire hazaértek már megették Eger legjobb fagyiját, és már az új társas ott volt Hunoréknál. Ezután már sosem látták többé a tündért, és jövő nyáron elmentek a Balatonhoz, Siófokra. Minden visszarázódott a normális kerékvágásba, ők újra suliba jártak, a tündér pedig elrepült egy másik városba, hogy mások is kívánhassanak.
