– Ez rázós út volt. Mindenki jól van? Mind a tízen megvagyunk?
– Én nem látom Hetest!
– Itt vagyok – kerül elő a szalma alól. – Beestem, amikor lezuhantunk az égből. Egyáltalán hol vagyunk? Körbenézünk. Hatalmas, tágas helyet látunk magunk körül. A hátunk mögött alvóhely, de víz és étel is van bőven. Ez a hely sokkal nagyobb, mint az előző lakásunk. Az átlátszó falakon kinézve még több ilyen lakást látok, de a legtöbbjük üresnek tűnik.
– Szerintem ez a mennyország! – Kiált fel Kettes csillogó szemmel és ráveti magát a kajára.
– Biztos, hogy jó ötlet enni belőle? – Kilences rémülten néz körbe. – Mi van, ha mérgezett?
– Ugyan már Kilences, mindenhol rémeket látsz! – mondja Kettes teli szájjal. – Mi baj történhet?
– Azért szerintem nem ártana óvatosnak lenni – jegyzem meg. – Mi lenne, ha megkérdeznénk valakit, hogy hol vagyunk?
– Jó ötlet, Ötös! – ért velem egyet Négyes. – Hahó, van itt valaki?
– Én szívesen elmondom – búgta egy hang fentről. Felnézek, de nem látok senkit.
– Ki van ott?
– Mi vagyunk a szomszédaitok. Azért nem láttok minket, mert fölöttetek vagyunk.
– Elárulnád nekünk, hogy mi ez a hely?
– Persze. Mi a párommal már jó ideje élünk itt, és nagyon jól érezzük magunkat. Mindig kapunk új ételt és vizet, sőt, néha még nyaralni is elvisznek minket egy másik helyre.
– Látjátok? Mondtam, hogy ez a mennyország! – mondja Kettes.
– Igen ám, de itt nincs még vége a történetnek-halljuk a szomszédunkat – Ugyanis itt, ahol most ti vagytok, voltak már előttetek és ők is tízen voltak, mint ti.
– És velük mi történt?
– Sajnos nem tudom. Minden nap beszélgettem velük, de egyik nyaralás után, amikor visszatértem, már nem voltak itt. Ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy nagyobb és tágasabb helyre kerültek, ami talán még ennél is jobb. Remélem, hogy tényleg ezt történt velük, mert nagyon kedveltem őket. Az egyiküknek fantasztikus humora volt!
– Szóval azt mondod, hogy létezik még ennél is jobb hely?
– Biztosan, különben hova kerültek volna?
– Nem tudom, nekem nem tetszik ez az egész – fészkelődik Kilences idegesen.
– Rendben, akkor szavazzunk! Ötös számolja a szavazatokat. Ki akar itt maradni? Oké, most az jelentkezzen, aki el akar menni innen. Ötös, mi az eredmény?
– Öt-három az ittmaradás javára. De ez csak nyolc. Ki nem szavazott?
– Én tartózkodom – szólal meg Nyolcas a sarokból
– Ez nem meglepő, te senkivel nem szoktál egyetérteni. De ez még mindig csak kilenc. – ráncolom a homlokom. – Tartsunk egy névsorolvasást. Látlak, Egyes, ott van Kettes, Hármas, Négyes…hol van Ötös?
– Az te vagy! – szólnak rám egyszerre.
– Ó, tényleg…tehát megvan Ötös is, Hatos, Hetes, Nyolcas, Kilences…Tízes hol van?
– Tőlem ne kérdezd, én azt hittem, te vagy Tízes.
– Viccelsz? Ő sokkal szürkébb, mint én! Eddig hogyhogy senkinek sem tűnt fel, hogy nincs itt?
– Hát, Ő mindig olyan csendes, alig szólal meg.
– Hová tűnhetett?
– Biztosan átkerült a szebbik mennyországba, ami még ennél a helynél is jobb! – szólal meg felettünk lakó.
– Akkor egyesével kerülünk át oda? Vajon ki lesz a következő?
– Remélem, nem csökkenő sorrendben történik – borzong meg Kilences. Hirtelen egy hatalmas test jelenik meg az átlátszó falon kívül és egy furcsa, ötlábú lény, ami kétszer akkora, mint én, megragadja Hármast és felemeli.
– Juhú! Tudtam, hogy a Hármas szám szerencsét hoz majd! Viszlát odaát! – kurjantja, és eltűnik a levegőben. Mi, többiek egymásra nézünk. Kilences annyira rémültnek tűnik, hogy még én is elbizonytalanodom.
– Ne aggódj, minden rendben lesz! – nyugtatom. – Következőnek elérem, hogy engem vigyenek el, és ha a hely biztonságos, visszajövök. Ha nem térnék vissza, rád bízom a csapatot. – mondom, mire lenyeli rettegését és bólint. Következőnek én állok középre, és tényleg engem emelnek ki.
– Sziasztok, srácok!
– Sok szerencsét, Ötös! – kiáltják, én pedig a levegőbe emelkedem és néhány pillanat után egy feliratot pillantok meg: Spagetti. A kedvenc ételem! Ez tényleg a mennyország.
– Gyertek, kivettem az egyik egeret a siklónak! – kiált felettem magasan valaki. – Úgy cincogtak a többivel együtt, mintha a galamboknak adtak volna koncertet. Ilyen nem gyakran történik itt, az állatházban! – nevet, én pedig értetlenkedve hallgatom. – Gyere, Spagetti, itt az ebéd! – hirtelen egy sárga szempárral találom szembe magam. A következő pillanatban minden elsötétül. Remélem tényleg a mennyországba kerülök.
Módler Hanga
