(Ez a szösszenet az Egyperces November projekt keretében íródott, ha szívesen olvasol hasonlókat vagy részt vennél, Facebookon megtalálod)
Mit jelent a csended?
Annyi mindent szeretnék mondani, de nem lehet
Rám kényszerítik a csendet pedig üvöltenék
Világgá ordítanám mennyire nehéz és mennyire végtelenül fáj
Elmondanám mennyit nevettem,
Hogy milyen érzés kezed a kezemben,
Hogy miért felejtettem el az aznap délutánt
Elmondanám, de béna a kezem és dadog a szám
Pedig igyekszem hidd el
Beszélni szeretnék, de nem tudok
Érzek a nyakamon egy hurkot
Valahányszor szólni szeretnék ránt rajta egyet és nem megy
Nem megy.
Hidd el annyi mindent szeretnék mondani
Nem bírom tovább a csendet mert megöl
Szép lassan ott legbelül
Újra és újra átgondolom
Pontosan tudom mit kéne mondanom
Most
Gyerünk
Itt az alkalom.
De nem megy, magamba foglalom a csendet
Csak hallgatni tudok úgy igazán
Hiába feszítik szavak a szám
HALLOTOK?! KÉRLEK HALLJATOK MOSTMÁR
Elég a csendből, mert megöl
Hát nem látod hogy ordítok?
És különben is, mit mondanék ha beszélni kezdenék?
És félek hogy elcsesztem
Félek, hogy úgyis mindegy
Félek a kimondott dolgok köré szőtt megmásíthatatlanságtól
Leginkább attól félek.
Hogy örökre ott marad amit egyszer kijelentettem
Visszafordíthatatlan mementóként tornyosulva fölém
Félek hogy a kimondott szavak nem hagynak teret az újaknak
Hogy ami egyszer elhangzott az az egyetlen örökérvényű igazság
És nincs benne hely változásnak, kételkedésnek, növekedésnek
Hogy nincs más opció
Hogy nem gondolhatom meg magam
Hogy nem rakhatom tovább a puzzle-t
Mert ha összeillett két darab az már elég, minek a teljes képet látni
Félek hogy a kimondott szavak megakadályoznak a folytatásban
Hogy ha megszólalok nem láthatom a teljes képet
Mert már senki nem fog hinni nekem
Mert nem tudok biztosra semmit
Vig Vivi
