Ha valaki nem tudná, hogy mik is a havi túrák, akkor röviden elmondom. Az iskolánkban minden hónapban megrendezésre kerül egy kirándulás, amit Dr. Kállayné Szerényi Júlia tanárnő szervez. A túrákon részt vesz még Dr. Szerényi Gábor tanár úr is, aki iskolánkban tanított. A kirándulások azon felül, hogy sok szép emlékkel gazdagítják gimnáziumos éveinket, a tömegsporti órákat is kiütik. A tájékoztató mindig a második emeleti lépcsőfordulóban van kitéve, jelentkezni pedig, az állatházban kitett papíron lehet. Számomra a túrák rendkívüli élmények, amikre biztosan emlékezni fogok örökre. A részvételt csak olyan diákoknak ajánlom, akik szeretik a kalandokat, hiszen bármikor előfordulhat, hogy a jelzéseket újra festik, vagy megváltozik az útvonal, ami akár ahhoz is vezethet, hogy elkeveredünk. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az időjárás a természet kiszámíthatatlan ördöge, akivel nem lehet vitatkozni, így a váratlan esőzések és hirtelen jövő hőségek is izgalmasabbá teszik a kirándulást. De aggodalomra nincs ok. Áprilisban is természetesen sor került a várva várt szombati napra, amikor kiszellőztethettük az agyunkat a Bakonybélben. Az erdőn is meglátszik már a tavasz, hiszen minden olyan szép zöld volt, ráadásul a nap is sokat sütött, így voltak olyan pillanatok, amikor az erdő úgy nézett ki, mint egy kép egy mesekönyvből.
Sokak örömére fakultatívan fel lehetett menni egy barlanghoz. Aki felment, az tudja, hogy igenis megérte, mert láttunk denevéreket is. Természetesen igyekeztünk nem nagyon megzavarni nyugalmukat, hiszen azt nem viselik jól. A kirándulásokon sokat tanulhatunk a környezetünkről. Sokszor előfordul hogy ahova megyünk, ott több védett növényfaj is előfordul, amelyek megtalálásáért egy ötös jár biológiából. Ki hagyná ki ezt a lehetőséget? Nagy meglepetésünkre, olyat találtunk, amire még nem volt példa az eddigi túrákon. Egy szarvasagancs került elő a fű közül, amit mindenki megszemlélt, sőt meg is lehetett fogni, de természetesen nem vittük el, mert az tilos. A kirándulásnak itt még közel sem volt vége, ugyanis egy picit sikerült eltévednünk. Ez mindig benne van a pakliban, szóval senki nem lepődött meg, hanem mindenki segíteni próbált a maga módján. Én például inkább csendben maradtam, mert a térkép olvasása enyhén szólva nem az erősségem. Végül valahogy visszakerültünk a jó útra, de így sajnos kimaradt egy kilátó, amit még terveztünk volna, viszont ez végsősoron a javunkra szolgált, mert a hegyről lefele jövet elkapott minket az eső.
Az ég azért sugallta, hogy számíthatunk egy kisebb zuhéra, de mindenki reménykedett, hogy azért mégsem lesz így. Az amivel viszont tényleg nem számolt senki, hogy sehol semennyi térerő nem lesz. A busz ott várt ránk, ahol leérkeztünk volna a kilátó után, de mivel nem így jött ki és térerő sem volt, nem tudtunk szólni a sofőrnek, hogy jöjjön vissza. Szerencsére a kiránduló emberek többsége jó fej, és így egy ismeretlen turista felajánlotta, hogy elmegy a másik parkolóba, és szól a sofőrünknek. Az eső elállt, a nap kisütött és megszáradtunk. A busz is megérkezett, szóval megkezdtük utunkat hazafele. Az út visszafele mindig csendesebb, mert mindenki elfárad. Sokan alszanak, halkan beszélgetnek, zenét hallgatnak, képeket válogatnak. Csendes elfoglaltságokkal töltjük a haza vezető utat. Aminek mindenki örült, hogy egy gyönyörű szivárvány is kirajzolódott az égen.
Biztos vagyok benne, hogy aki eljön az sok szép és kalandos élménnyel gazdagodva távozik.
Komlósi Zsófia Éva
