Interjú az Üstökös láng tehetségeivel

2024. január 22-én iskolánkban zajlott le a mindenki által ismert Üstökös láng kreatív író és zeneszerzési verseny, melynek célja tehetséges tanulókra való rátalálás az iskola falain belül. Idén nagyon sok díjazott diák volt. Ezek közül nekem sikerült interjút készítenem két diákkal, Balog Dániel és Fótyék Róbert tehetséges költőkkel.

A novellaíró verseny nyerteseivel készített interjúnkat itt olvashatjátok.

Szia! Mutatkozz be kérlek, neved, osztályod, műved/műveid címe.

Balog Dániel, 12. C, Örök hamvadás.

Fótyék Róbert, 12. C. Három versem küldtem be: Magolás, A Vonat és Danse Macabre.

Miről szól a műved/műveid? Néhány szóban esetleg el tudnád mesélni nekünk?

Balog Dániel: Nos ezt röviden nem egyszerű elmagyarázni. Az alapihletet egy olyan lány adta, aki iránt számtalan módon éreztem már. A vers keletkezésekor éppen olyan érzelmeket ébresztett bennem, melyeknek nem volt valóságalapja, de különösen intenzívek voltak. A meghatározhatatlan érzéseket a vers elképzelt helyzetében tudtam definiálni, azaz alkottam egy képzelt szituációt, melyben valaki úgy érezhet, mint én akkor. Így a mű arról szól, hogy mihez vezet egy kapcsolatban a kommunikáció hiánya, a dac, a túlzott büszkeség. Egyszóval egy elrontott közös életlehetőséget mutat be.

Fótyék Róbert: Magolás: A vers címe lényegében fel is tárja témáját: az a fajta tanulás, ami nem a készségeinket fejleszti, hanem szimplán a lexikális tudáson alapszik. Természetesen nem tükrözi teljességgel a véleményemet; kicsit klisésnek tartom a lexikális tudás elleni felszólalást, ezért a valóságban nem foglalnék olyan erősen állást, mint a versbeli lírai én, mivel szerintem, ha önszántából szerez valaki lexikális tudást, azzal nincs semmi baj, és bizonyos területeken nagyon hasznos is lehet. Mindemelett természetesen egyetértek azzal, hogy a mai iskolarendszer messze túl nagy súlyt helyez a memorizációra.

A Vonat: Ez a „legszándékosabb” vers a három közül: Ezzel kifejezetten egy számomra fontos üzenetet szerettem volna átadni. A Vonat szimbóluma a tudatlanságot, az együttérzés hiányát takarja, amely anélkül, hogy észrevenné, eltipor másokat. Véleményem szerint az a legfontosabb egy emberben, hogy mennyire képes jól bánni azokkal, akiknek szüksége van rá, és hogy mennyi erőfeszítést tesz ebbe (természetesen ez egy leegyszerűsítés, de szegény Szanditól így se kérdeztem meg, milyen hosszú legyen az interjú).

Danse Macabre: Talán egyértelmű, de a vers első két versszaka szinte teljes mértékben az esztétikára törekszik. Az egyetlen jelentésbéli tényező az volt, hogy minden sorban legyen egy ellentét. Emellett természetesen teljesen valid, hogyha valaki mégis összefüggő üzenetet látott bele, örülök, hogy ilyen tapasztalata lehetett egy versemmel! Erre a kérdésre az összes válasz csupán az én értelmezésem, illetve hogy mi járt a fejemben, amikor írtam, viszont ez nem határozza meg magát a művet. Az utolsó három versszakot a halál nézőpontjából írtam, miközben közelít egy (ezek szerint) haldokló emberhez, vagy ha úgy tetszik, az emberiséghez. Ez a személy nekem az emberi bátorságot, az emberi lélek szépségét képviseli, ami még a halál pillanatában is képes lángolni.

Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy díjazott vagy, és emiatt fel kell olvasnod a művedet közönség előtt?

BD: Bevallom, számítottam rá, hogy díjazott leszek, így tulajdonképpen csak tudomásul vettem. A felolvasással kapcsolatban már vegyesebb érzéseim voltak az elmúlt évek sérelmei miatt (például, hogy kihagyták a nevem tavaly a díjazottak listájáról, és utólag vettem át), de végül elszavaltam, és szerintem jól sült el.

FR: Persze mindenki ezt mondja, de ténylegesen meglepődtem, amikor Dani mondta, hogy ki vagyunk írva a faliújságra. Ellenben nem hazudok, volt bennem egy piciny érzés, hogy megérdemlem, vagy esetleg csak reménykedtem, hogy díjazott leszek, nem tudom. Viszont nem áll szándékomban gőgösnek lenni, és most is azt gondolom, hogy bárki megérdemelte volna a díjazást, aki adott be verset. Én azt tartom fontosnak a művészetben, hogy hozza össze az embereket, és inkább egymással beszéljünk arról, hogy mit szeretünk egymás műveiben, minthogy valami felsőbb hatalom ízlését igyekezzünk egymással szembe szállva kielégíteni. Viszont ne legyen félreértés, nagyszerű dolognak tartom, hogy Kati néni, illetve a zsűri összes tagja energiát fordít arra, hogy hangsúlyozzák a művészet szerepét az iskolában egy verseny formájában, és abszolút támogatom ezt.

Gyakoroltad-e otthon a felolvasást, vagy máshogy készültél-e az ünnepségre?

BD: Nem gyakoroltam. Több párhuzamos feladaton is dolgoztam, így ez sajnos nem tudott prioritást élvezni. Aznap reggel kutyafuttában átolvastam párszor, aztán előadtam, azt hiszem, elfogadhatóan. Remélem, hogy lesz még alkalmam a jövőben gyakorolni.

FR: Terveztem, de nem teljesen sikerült xD. Végül töri előtt mondtam fel magamnak mindegyik verset, ami végül sokkal többet segített, mint gondoltam. Fontos volt, hogy valamennyi önbizalmat felépítsek, hogy a legjobban át tudjam adni a versek szándékát.

Amikor ott ültél már a teremben, izgultál-e a felolvasás előtt?

BD: Igen, természetesen. Az a tipikus gyomorban érzett idegesség bennem is felszínre tört.

FR: Természetesen izgultam, de inkább örültem, hogy volt kinek előadnom a verseket, és hogy volt lehetőségem élőben megnézni, hogy helytállnak-e.

Mennyire tetszett a közönség érdeklődése?

BD: Én eddig úgy tapasztaltam, hogy keveseket érdekel az irodalom, ezért nem számítottam semmilyen érdeklődésre. Ellenben nem így történt, sok mosolygó arc kísérte a felolvasásunkat, ami jólesett.

FR: Pozitívan csalódtam, felkészültem, hogy a többi díjazottnak szerepeljek, de végül úgy láttam, hogy érdeklődtek az emberek nemcsak az én verseim, hanem a többi mű iránt, amit jó volt látni.

Hogy érzed, tetszett a közönségnek a műved? Hogy reagáltak?

BD: Őszintén nem nagyon néztem a közönség arcát a stressz miatt, próbáltam a belső világomba mélyedni, úgy szavalni. A versem alapból is komplikált, nehezen érthető, nem szokványos, ezért fontosnak tartottam, hogy az előadásból meg tudják érezni, miről szól, ha nem is érthető. Végül többen is rendkívül elismerően gratuláltak a nap végén – ezt ezúton is szeretném megköszönni – így azt hiszem, sikerült elérnem a kívánt érzelmi hatást, a közönség is elégedett volt.

FR: Úgy érzem, tetszett nekik, persze picit zavarban voltam, szóval nem tudnám megmondani. Remélem volt, akit megérinthettem, inspirálhattam!

Izgultál-e a díjkiosztás előtt?

BD: A díj kiosztása előtt már nem izgultam annyira. Tudtam, hogy csak ki kell mennem, átvennem és visszaülnöm, ezt pedig nehezen tudtam volna elrontani. Így lekerült a teher a vállamról.

FR: Igazából nem, főleg Dani verse után (ami a konkurencia érzését teljesen megszüntette bennem a megmunkáltságával) nem számítottam komoly helyezésre. Pontosan ezért nagyon meglepett az Aranyalma-díj, és nagyon hálás vagyok, hogy a zsűri tagjai a verseimet ilyen nagyra értékelték. Különösen meghatott, amikor Vikár tanár úr ráismert Babits költészetére a műveimben, hisz még nekem se jutott eszembe, de tény, hogy épp Babitsot vettük, amikor megírtam őket, és az ő költészete nagyon tetszett nekem. Ez a felismerés igazából arra mutat rá, hogy milyen fontos dolog a művészet, mivel akár az alkotót is megismerhetjük tudta nélkül, és bizonyítja, hogy igenis van értelme elemezni a műveket, mivel lényeges következtetésekre is juthatunk (amellett, hogy menő is).

Elégedett vagy-e a műveddel és a zsűri értékelésével?

BD: Az alkotásommal teljes mértékben elégedett vagyok, sokat jelent számomra, fontos eleme az életművemnek. A zsűri besorolása csalódásként ért, úgy éreztem, nem értékelnek megfelelően. Viszont Somfainé Szűcs Mária tanárnő személyes értékelése mindennél többet ért nekem. Megerősített abban, hogy jó úton járok.

FR: Kétségkívül maximálisan elégedett vagyok az értékeléssel, mivelhogy magasabb értékelést nem is kapattam volna. Az egyetlen kifogásolható tény, hogy Dani nem kapott Aranyalma-díjat, mivel véleményem szerint a versének megmunkáltsága messze túlszárnyalta bármelyikőnkét. Tudom, sokat említettem őt, de azért ténylegesen levett a lábamról a műve. A saját verseimmel elégedett vagyok, kétségkívül jó volt őket megírni, és büszke vagyok rájuk, főleg A Vonat-ra. Úgy érzem, azzal a verssel picikét feszegettem a saját határaimat, és kicsit átfogalmaztam magamban, hogyan is kellene hozzáállnom a versíráshoz.

Most amikor már megélted az eseményt, ha újra döntened kellene, újra benyújtanád a munkádat a versenyre?

BD: Igen, mindenképpen. Véleményem szerint olyan mondanivalót hordoz magában, melyet megéri látni, hallani legalább egyszer.

FR: Természetesen újra benyújtanám, nagyon örülök, hogy részt vettem a versenyben, és kétségkívül motiváltabbá tett és sikerélményt okozott nekem. Remélem, tudok még olyan műveket alkotni, amelyek engem kielégítenek, és másokat is képesek boldoggá tenni.

Köszönöm szépen a válaszaidat! Öröm volt tőletek interjút venni. További jó munkát, ihletet és sikereket kívánok! Sziasztok!

BD: Ne viccelj, én köszönöm az interjút és a jókívánságokat. Szia!

FR: Köszönöm, hogy végigolvastad hosszas válaszaimat! Remélem, mondhattam valamit, amit valaki bölcsességnek fog fel, és ha nem, remélem szórakoztató volt! Szia!