Tél van és lassan, dideregve hull a hó.
Az utcán rikácsolva kínál egy anyó.
Elsétál előtte egy sötét tünemény,
Néma ábránd, kavargó, őrült szülemény.
Megdermed a csörömpölő, füst szagú tér,
Mint boldog nyáron a szív-füzéres új férj,
Ki nászéjszakán halott menyasszonyra lel.
A mély gyásztól mindent fekete ponyva fed.
Árnyék lehelet, mint elhajított dárda
Szakítja szét a jég-csendet, s az űr-zárda
Ajtaja múlt, jelen, jövő emlékekkel
Egy pillanatra látszik égi ékekkel.
Tél van és lassan, dideregve hull a hó.
Eltűnt a fény, a sötét s a lét-hajó
Halál-ürességben lebeg, mint léghajó.
A szétrepedt utca sír, könnyes, megható.
Balog Dániel
