A füstté váló gondolataim
Megfestik életem vászonát.
Feketével az indulataim
Táplálják létem démonát.
Pirosra festem kitartásomat,
Hogy továbbra is erős maradhasson.
Tükrözze a választásomat;
Miszerint elmém folyton harcolhasson.
Mélykék lesz az áldozatom
Hisz belőle tengernyit kellett hoznom.
A fájdalmat befogadom;
Az évek során sikerült hozzászoknom.
Az ecsetet viszont elejtem.
– megállíthatatlanul remegnek kezeim –
A vásznon szétfröccsen festékem
– Következmények sora övezi tetteim –
A vakító színkavalkád hiánya
Darabokra töri illúziómat.
Azt hittem a problémák megoldása
Nem az, amibe bárki beleszólhat.
De én elvesztettem a színeket.
Palettámon csupán a fájdalom
Burkolja fehérbe szívemet.
Így hogyan lehetséges szárnyalnom?
Pásztor A. Blanka
