Egy elhaló, suttogó dallam lép be
A rozoga tölgyfaajtón keresztül,
Fülembe egy egyszólamú hang ér el.
Magas s mély szólam váltakozik csehül,
Kettő angyal, kettő démoni lélek
Életviszálya harmonizál szentül.
Egy áradó csók, egy véres halál-seb,
Mint egy pokol és egy menny vízcsepp tánca
A friss, harmatos hibiszkusz levelen.
Míg eljön kettejük különös násza,
Kergetőznek ők, egyszer fent, egyszer lent,
Majd egyesülve csorog harmóniában.
Gyökérről tovább szakad, hull az űrben,
A teret e gömböcske meggörbíti,
Mese-fonálként teng semmi-szövetben.
Szupernóvában újra külön válik,
Másvilágból fény s mély hullámként érkez
Fülembe, lelkem húrjait pendíti.
Balog Dániel
