Az Üstökös láng megnyitóján a színész versmondó estjét láthattuk zsebverziós, rövidített változatban. Ezzel kapcsolatban, illetve színészi munkájának néhány érdekes részletéről kérdeztem.
Nagyon ritka, hogy ilyen kiemelkedő, közismert személy fordul meg gimnáziumunkban, ezért is köszönöm, hogy szán néhány percet a kérdéseimre.
Hogyan kereste fel önt Maksa tanárnő, az Üstökös láng-verseny főszervező tanára? Mit szólt a felkéréshez?
Egyszerűen megszerezte a telefonszámomat, és fölhívott. Hál’ Istennek elkezdett szájhagyomány útján terjedni, hogy iskolákba is el szoktam látogatni, rendhagyó irodalomórákra; nem csak Magyarországon, de a határon túl is. Legutóbb Dunaszerdahelyen voltam, előtte egy újpesti iskolában. Nagyon jól fogadják a gyerekek, és nagyon örülök neki.
Mi miatt ezeket a verseket választotta? Mi volt a szempont a kiválasztásuknál? Ezek azok közül vannak, amiket a szavalós esteken szokott mondani? (Ha jól tudom, akkor van egy ilyen produkciója is.)
Igen, az a címe, hogy Imi, mondj egy verset. 4-5 éves koromban nagyanyám elkezdett nekem verseket tanítani. Mindig átjártunk egymáshoz a szomszédba; néha negyvenen is voltunk. Amikor kifogytak a pletykákból, akkor mondták, hogy Imi, mondj egy verset. Ott tapasztaltam meg, mi is igazából az, hogy közönség, az, hogy figyelnek rám, mi az, hogy nevetnek, hogy csönd van. Csak később tudtam meg, hogy ez volt a katarzis. Úgy állt össze a műsor, hogy az elején közismert verseket mondok: Anyám tyúkja, Családi kör, Szózat, Nem tudhatom, Eszmélet; aztán Ady-versek következnek, és végül a Jónás könyve. De itt, most egy rövidített változat lesz, mert bele kell férni a negyven percbe, úgyhogy nem lesznek Ady-versek, legfeljebb egyet-kettőt elmondok a rövidebbekből. Így állt össze a produkció. Igyekeztem úgy felépíteni, hogy egyik versből következzen a másik gondolatilag.
Túl a versmondáson és ezen az előadáson; van kedvenc szerepe?
Mindig az aktuális. Most például februárban lesz egy színházi bemutatónk, a címe Isten, egy német szerző műve. A cselekményben az eutanáziáról és az öngyilkosságról vitatkoznak szakértők. Én a főpapot, illetve legalábbis magas beosztású papot játszom. Most erre készülünk, így éppen ez a legizgalmasabb. Innen is ennek a próbájára megyek.
Sokak által ismert, nézett TV-s sorozatban is játszik. Van olyan, hogy az ön által alakított karakterként – leginkább polgármesterként – szólítják meg?
Igen, manapság már úgy szólítanak meg az utcán, hogy ízirájder, polgármester.
Bár erre tudomásom szerint nem igazán lehet egyértelmű választ adni, de mégis, a színház vagy a TV az, amit ön jobban szeret?
Valóban, mindig felteszik ezt a kérdést, és mindig az a válaszom, hogy nem csak ez a kettő van, hanem hozzátartozik többek között a pódium, a rádiókabaré vagy a szinkron. Nekem minden kedves, ami a színészethez tartozik, mert ez azt jelenti, hogy nagyon sok dolgot csinálhatok egyszerre. Nagyon jó, hogy van színház, film, meg a többi, amit említettem, de ha csak egy lenne, akkor nem lenne olyan izgalmas. Így, együtt alkotják a színészszakmát. A színházat azért szeretem, mert hosszabb távú memóriát igényel; a filmet fel lehet venni újra, ha elrontjuk, és ebben pedig pont ez a jó. Mindegyiknek megvan a maga intimitása.
Mint már említette, gyakori, hogy meghívják iskolákba. Ilyenkor mi a fő célja, mondanivalója az előadással, mi az, amit elsődlegesként szeretne megosztani a diákokkal?
Például arra jók ezek az estek, hogy talán fölkelti a gyerekekben az érdeklődést a versek iránt; esetleg utánanéznek Babitsnak, Adynak, vagy Arany Jánosnak, sőt, biztos vagyok benne, hogy ez így van. Ezen kívül könnyebben megragad egy vers a diákokban, ha nem csak olvasnak – bár más szempontból az is élmény –, de élőszóban is hallanak egy verset, és közelebb viszi őket a költőkhöz.
Még egyszer köszönjük Csuja Imrének az interjút! Amennyiben érdekel a színész munkássága, itt mindent megtalálsz.
Szunyi Bori
