kis utcákban sétáltam
s képzeld csak el, mit láttam
burjadozó fűszirteket
s bölcs öreg fákat.
de nem mindig volt ez így
tudom, láttam ezeket
s elképzelni nehíz
milyenek is lehettek.
hadd meséljek, kicsik, rebellisek
hitetlenek, vadak, el sem hiszed
s láttam őket, saját bőrön tapasztaltam
hogy megnőnek
ha teret adunk nekik.
lehet beszéd az elme nyelve
de a csend az anyakertje.
ott megpihen és feljődik
hol zajos csörép nem fertőzi.
gondolta-e volna?
másmilyenebb énem
gondolta-e volna?
hogy ebben a röpke egykét évben
mindent megtennék,
és minden meglennék
mit tenni, s ki lenni akarok?
itt állok kisebb utcákban
ismerős kereszteződésben
s azon töpredezek
mit gondolna akkori énem.
büszke lenne rám?
látván életem egy ábránd?
vagy elítélne engem
látván mennyi vétkem?
izgalmasabb idők voltak
tán boldogabb idők voltak
hisz akkor még próbálkoztam
legjobb formámat hoztam.
mily kegyetlen égi humor
boldogságon rusnya tumor
ha testnek nincsen semmi,
hiány van, s a lélek bő
és amikor minden megvan
akkor szép a régi idő.
és itt vagyok, vétkezem
mert a válasz nem is érdekes
s amíg csend van, gondolkozok
mivel ez az egy a lényeges.
Fótyék Róbert
