Zápor halkan kopogott,
Hegyoldalon zubogott
Dombot, völgyet mozgatott,
Bánatomra írt adott.
Láng szívemben dobogott,
Messzeségben lobogott,
Fényt egyszerre ellopott,
Szellőt fújva zokogott.
Avar nyögve ropogott,
Vén varjú rítt, károgott,
Szürke emlék elkopott,
Magányomban itt hagyott…
Néma ködben meglátott,
Megszeppenve megállt ott,
Vörös haja lobogott,
Fűzöld szeme megkapott.
Pajkosan megmosolygott,
Szeszélyesen kacagott,
Ám közelebb nem jutott,
Kényeskedve váratott.
Merészségem áltatott,
Megfogtam az alakot,
Már csak némán tátogott,
Látomásom eloszlott…
Tóth Anna
