Ritkaságszámba megy, ha egy családon belül mindig teljes az egyetértés és a napok teljes békességben telnek. Ezzel semmi probléma nincsen, hiszen emberek vagyunk, megvan a saját véleményünk mindenről és szívesen ki is állunk amellett. Viszont a szülők és gyermekük közti egyet nem értés igazán problémás lehet, és megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy a gyerek meddig mehet el a véleményének nyomatékosításában.
Szerintem mindenki megérdemli, hogy kifejezze magát, és a legrosszabb, amit tenni lehet, ha nem hagyjuk, hogy valaki elmondja a véleményét. Az pedig, ha a jól megszokott ,,Gyerek vagy még!” mondattal a szülők el is csitítják a gyermeküket, amint az próbálna egy épkézláb mondatot kinyögni, egyszerűen szörnyű és hosszútávon maradandó sebet is okozhat a gyerek lelkében. Főleg azért, mert akármennyire is mutathatja azt bárki, hogy nem érdekli a szülei véleménye, a lelke mélyén úgyis mindig fogja. Minden elcsitítás egy tüskeként fog megmaradni, és újra, és újra azt fogja bizonyítani a gyermeknek, hogy egyszerűen nem számít, amit gondol. Emellett azt se kell elfelejteni, hogy az, akit gyermekként elnyomtak, felnőttként is nagy eséllyel hagyni fogja, hogy irányítsák. Emiatt én azt javasolnám a szülőknek, hogy mivel remélhetőleg nem akarnak még egy birkát felnevelni a népes nyájba, hagyják a gyereküket érvényesülni. Ez ugyan sok fejfájást okozhat, de szerintem mindenképp kifizetődő az a fejfájás, ha egy életképes, nem marionett bábúként irányítható felnőtté válik a gyermekük.
Viszont mivel ebben az esetben mégiscsak egy szülő-gyermek kapcsolatról van szó, nem nehéz, akár véletlenül áttérni a felnőttek által tiszteletlen jelzővel illetett stílusra. Megéri minden áron hajtani az igazunkat a szülőkkel szemben? Megéri ezzel felrúgni azt a kis békét, ami van a családon belül? Véleményem szerint mindenképp megéri, természetesen a viselkedésre odafigyelve. A legjobb és a legbiztonságosabb lehetőség a konfliktus kezelés kitapasztalására, fiatalon, a szülőkkel szemben lejátszani ezeket a köröket. Inkább azokban a szituációkban bukjunk el egy veszekedést, és tanuljuk meg belátni, hogy nem mindig nekünk van igazunk. Inkább olyankor tapasztaljuk ki, hogyan is védjük meg magunkat vagy álljunk ki magunkért, mint már felnőttként a nagybetűs életben, ahol valószínűleg sokkal nagyobb súlya lesz már a döntéseinknek. Igenis álljunk ki az igazunkért, akár a szüleinkkel szemben is, hiszen pont ezért vagyunk emberek és pont ez a csodálatos bennünk, hogy egyénenként mindenki más és más. Ez a varázs rögtön elveszik, ha magunkban tartjuk a gondolatainkat és beállunk a sorba, ami bár biztonságot nyújthat, de igazi boldogságot annál kevésbé. A fontos az, hogy mindig egy alapvető tisztelettel lépjünk fel a szüleink ellen, akkor is, ha dühünkben ez nehéznek bizonyul. Mondjuk el a véleményünket, de vállalható stílusban! Véleményem szerint, ha tiszteletlenül, lealacsonyítóan vagy agresszívan próbáljuk ráerőltetni az igazunkat az emberekre akkor csak magunkat hátráltatjuk a célunk elérésében. Mindig úgy beszélj másokkal, ahogy elvárnád, hogy veled beszéljenek!
Összesítve, szerintem az egyik legfontosabb dolog, hogy ne hagyjuk magunkat sem a szüleinkkel sem másokkal szemben. Senki nem tudhatja jobban, mire van szükségünk és mi a jó számunkra önmagunknál. Természetesen nem sok tapasztalatom volt eddig az életben, de szerintem a szülőkkel szembeni fellépés egyet nem értés esetén nagyon is fejleszti az embert. Lehetséges, hogy nem válik hasznunkra ha kiállunk az igazunkért, viszont inkább viseljük el a következményeit és ne magunkat meghazudtolva törődjünk bele egy adott szituációba!
Berente Nóra
