A hevesen érkező örvény
Elmossa testemet
A követhetetlen törvény
Gúzsba köti kezemet
A lépésről lépésre élő nyomorékot
– aki a tükörbe nézve fogad –
Elfedi a hozam; az összes hordalékot
Nyakamba adja, mondván: hozzad
S én a feltétlen hűségem jeléül
Vállamra veszem a terheket
A kiszáradt, jéghideg száj elkékül
Ahogy elhagyom az emlékeket
Hiszen az agyamban interferenciák
Idézik elő az elengedhetetlen felejtést
Idegen eszmék érkeznek, csábító nihilisták
Tagadják az értelmet, szidva a keresést
Mely meghatározza próbálkozásaim
Miszerint a szürkeség helyett
Színek tarkítsák napjaim
S találjak értelmet a szenvedés helyett
A kiosztott feladat teljesítése végett
Meg kell tanunlnom értékelni a kedvességet
Átlátni az őszinteséget, szívem mit érzett
Amikor a teher miatt hátrahagyta az elveszettséget
Meg kell mutatnom mindannyiuknak
Miért van súlya a felemésztő szavaknak
Nem számít, hívjanak csak hazugnak
De muszáj lesz látniuk két orcáját Janusnak
A múlt semmiből lett semmivé
– Azonos úton ballag a jövő –
A jelen talán mindkettőt elvinné
Ha a semmi nem lenne olyan önző
De a szavaimmal megpróbálom felnyitni szemeid
Melyek oly görcsösen tartod zárva
Nem győzlek meg, hogy fölöslegesek terveid
Csupán elsuttogom, tartsd tárva
Nyitva azokat a zárt szemeket s szíved
Ne láncold le vas bilincsekkel
Nem kell, hogy legyen hűséges híved
Ha megáldod elméd kilincsekkel
Engedve, hogy a kíváncsi tekintetek
Óvatosan betekinthessenek
Hogy a félve őrzött érzelmek
Ne rohadjanak, helyet adva a rettegésnek
Mely vörösre festi a szürkületi eget
Vért könnyezve a megoldáshoz vezet
Mindaz, mitől lelked eddig rettegett
De most látom a felém nyújtott kezet.
