Az irodalom mindig is egy meghatározó eleme volt az emberiségnek. Az irodalomból tudhatjuk meg, milyenek voltak a régi emberek, hogyan gondolkodtak, milyen életmódot folytattak. De az irodalom nemcsak a történelemkutatóknak és a filozófusoknak volt hasznos. Az ókori görög drámáktól kezdve szórakoztatásként is használták. Ez az eleme a mai napig megmaradt. De talán az irodalom legfontosabb eleme a tanítás, és a jó dolgok felé való buzdítás vagy eme dolgok felé való megerősítés. Hogy csak példát mondjak, az olvasó is biztosan hallotta vagy olvasta már a Nemzeti dalt. Az ilyenfajta művek nagyban eltérnek a szórakoztatási írásoktól. Kifejeznek valami egészen fontosat, valamit, ami az emberi életre nézve sokat mond, valamit, ami komoly dolgokra késztet. De ott vannak azok a művek, amelyek az emberi életet mutatják be (pl. a Légy jó mindhalálig). Ezeket is fontosnak tartom az emberi életben. De hol vannak ezek ma? Ha bemegyek egy könyvboltba és az új részlegeket nézem meg, leginkább valamilyen tudományi (Pl gazdasági, társadalmi, történelmi ésatöbbi) vagy valamilyen furcsa szórakoztatási (pl horror, szekszuális stb.) könyveket találok. Vajon hogyan jutottunk el idáig? És vajon ez hanyatlás vagy emelkedés? Most erre fogjuk keresni a válaszokat.
Most nem szeretném az egész irodalmat végigvenni, inkább kezdjük az 1840-es évektől, leginkább Magyarországon. Szerintem ez a korszak volt a magyar irodalom csúcspontja. A magyar életérzés olyasfajta kinyilvánítása volt, amelyre nem igazán találunk példákat. De nem akartok sokat itt időzni, inkább azt nézzük meg mi történt ezután. Miután a forradalmat leverték, a szépirodalom nem tűnt el, de nem is lett népszerűbb. Nézzünk meg pár korszakot.
1830-tól: Ebben a korszakban az emberek rájöttek, milyen fontos is a mindennapi élet realitása. Rájöttek, nem lehet mesékkel tovább fejlődni. A fejlődés korszakában jártak, és nem is állíthatták meg azt. Elindítottak egy olyan folyamatot, amely az irodalom megreformálását is szolgáltatta. Az írók új irányt akartak adni az irodalomnak, azt a szépirodalmat, amely költővé teszi a költőt, íróvá az írót. De erre csak később került sor. Az irodalmi szaktekintélyek ezt a korszakot mondják realizmusnak, amely egészen a 20. századig kitartott.
1850-es évek. Ez volt az irodalom forradalmi megújulásának ideje. Végre sikerült elérni ezt a célt. Ehhez persze a korszak gazdasági és tudományos helyzete is hozzásegített. Legegyszerűbben talán így foglalnám össze: az emberek használni kezdték az eszüket és tudásukat valami új létrehozására. A hagyományokat és a formai szabályokat megtörték, új stílusokkal, struktúrákkal próbálkoztak. Egyfajta „hype” ment végig az embereken. Ez volt a modernizmus, az a korszak, amelyben sok minden gyorsan fejlődött.
1860-as évek. Alig 10 év és újabb két következménye a modernizmusnak: a naturalizmus és a szimbolizmus. Kezdjük a naturalizmussal. A naturalizmus kicsit összetett, ugyanis inkább a realizmusból jött, de mégis fontos, hogy a modernizmus is jelen volt a dologban. Az emberek kimentek a természetbe és elcsodálkoztak rajta. Elkezdtek gondolkodni, hogy akár Isten teremtette a természetet, akár nem, mégis köze van az emberhez. A természetet és az embert elkezdték összehozni. Viszont sokat tett az ilyenfajta szemlélet ellen az ember természet elleni tevékenysége, de erről majd később. Ennél talán többször találkozhattunk a szimbolizmussal, amelynek a neve hordozza jelentését. A szimbólumokat és a metaforákat használták, leginkább arra, hogy feltérképezzék az ember belső világát. Ez volt a „filozófusság” és a pszichológia fejlődése az irodalomban.
1880-as évek. Vegyük csak sorra, mik történtek eddig. Fejlődés, fejlődés, fejlődés. Elhalaszthatatlan, hogy megemlítsük az akkori ember világnézetét, magát a kort. Egy olyan időszak volt, amelyben az emberek óriási fejlődést mutattak. Mind tudományi, mind gazdasági, mind életszemléleti területen. A korszak felnyitotta az emberek szemét. Meglátták az új lehetőségeket. A 80-as években pedig egy új dologra lettek figyelmesek: az erkölcs romlására. Igen, akkoriban sem volt minden csokiszirup meg cukorka. Az írók pedig rájöttek, hogy ezen ők is tudnak változtatni. Írásaikban felhívták erre a figyelmet, bemutatták a társadalom „bukását” és értek is el vele valamit az emberek között. Újra bebizonyosodott, hogy az irodalmat lehet és kell is jóra használni.
1890-es évek. Az 1890-es évek voltak azok az évek, amelyekben először szűnt meg egy stílusirányzat a fentiekből. Ez nem más volt, mint a naturalizmus. Mint már egyszer említettem, a naturalizmus nagy ellenfele az ipar is volt, amely elválasztotta az embereket a természettől. De a már nacionalista elvek miatt, a logikus gondolkozás miatt is volt, hogy az emberek nem fordítottak sok időt a természetre, a békére. Az embereket egyre jobban kezdték érdekelni a fegyverek, nőtt a nemzeti mozgalmak fontossága. Elkezdődött az a felfogás, mely szerint csak nemzeti összefogással lehet legyőzni az ellenfelet. Békéről szó se lehet. Ez már jelzett valamiféle gyorsan közeledő fekete felleget.
A 20. század eleje. Elérkeztünk az emberiség egy fekete pontjához. Ide jutott a rossz felfogás. Az értelmiség megnőtt, az irodalom virágzott, de végül az emberiségen rosszul ütött ki. Háborút akartak. Az olvasó embereket már nem nagyon érdekelte a szép irodalom. Háborút éltettek. Mindenki a nyereséget látta maga előtt. A veszteséget viszont senki sem. A legtöbb fent említett stílus itt befejezte pályafutását. A realizmus odalett, a mindennapi élet addigra politika volt, mit kéne csinálni, hogyan kéne csinálni. Az elvont eszmékkel foglalkozó szimbolizmus is megszűnt. Filozófus költők nemigen léptek pályára. Számuk egyre csak csökkent. Az 1880-as években elindult irodalmi nézet, ami bemutatta a társadalom hanyatlását, hogyan is bírhatta volna ki egy hitleri Németországban, ahol, ha csak egy szót szoltál a zsidók mellett, a német nép ellensége lettél. A tömeggyilkosságok miatt az írók meghaltak vagy elmenekültek. Szabad vélemény, olyan nem létezett.
1945. A fordulópont. A világ fellélegzett. Hitlert legyőzték. De mi áron? Mennyi ember veszett oda, hány élet lett kioltva… Hányan sírtak elzárkózott menedékeken, hányan várták halálukat a gázkamra előtt, hányan rettegtek, hogy ne névtelenül haljanak meg, mint akik itt se voltak… Most elmúlt. A világ fellélegzett. De az emberek megváltoztak. Ezzel pedig az irodalom is. A dicsőséges modernizmus 1945-ben kimúlt. Helyette pedig valami új jött:
A posztmodernizmus (1945-napjainkig). A modernizmus kritikája. Az emberekben már nem igazán voltak költői gondolatok. Inkább az eddigi világot kritizálták, sokszor ironikusan, leginkább a nem szocialista országokban. Az emberi felfogás megváltozott. Az életnek egyetlen célja van: hogy sikeres legyél és élvezd ki. A szocialista országokban az irodalomban ez később, máshol hamarabb mutatkozott meg. Megjelentek a mindenféle ismeretterjesztő könyvek, hogy sikeres legyél és hogy elűzd az unalmas időt. A regények új alakot öltöttek. Megjelentek a horrorok, a thrillerek, az erotikus könyvek és még másfélék, amelyek inkább a szórakozást mint az irodalmi szépséget szolgáltatták. Megjelentek a női írók, akik viszont (saját tapasztalataim szerint) az előtérbe akartak kerülni, hogy őket is lássa a világ. Erre pedig kihasználták, hogy az akkori ember csak szórakozni akart, vagy megtudni valamit. Most nem is térnék ki mindenre, olyan sok minden született, még konyhai könyvek is.
A mai ember számára a szépirodalom pedig érthetetlenné vált.
Ezen írás nem 100% biztos, senki se vegye irodalmi kézikönyvnek, ha érdekel a téma, inkább szakembertől tudakozzatok.
Sinka Dániel
