Az iskolatáska nélküli napot, vagyis a no backpack dayt április 3-án rendezték meg először nálunk, a VMG-ben. A „hagyomány” az amerikai iskolákból indult ki, és a lényege, hogy a diákok otthon – vagy egyes esetekben például a Lidl-ben – találjanak valamilyen eszközt, ami a hátizsákot helyettesíti.
Nagyon sokan úgy gondolták, hogy nem élnek a lehetőséggel, szépen bepakoltak az iskolatáskájukba, és azt hozták magukkal – mint bármelyik másik napon.
Volt egy réteg, akik az oldaltáska mellett döntöttek, vagyis beolvadtak. Sokan mindig ezekben hozzák a könyveiket, de mégsem iskolatáska, úgyhogy eleget is tettek a feltételeknek, meg nem is.
Szerencsére még így is rengeteg ember akadt, akik beszálltak a buliba. Igyekszem mindenkit belefoglalni a következő beszámolómba, bár nehéz dolgom van, mert nagyjából egy egész házat be lehetne rendezni a tárgyakból, amik feltűntek a folyosón. Lapát, festékesvödör, cicakosár, lavór, hűtőtáska, gitártok, kenyértartó, bőrönd, rekesz, egy legós doboz, fazék, egy fiók… Azt hihetné az olvasó, hogy egy fiók nagy dolog, és én is így voltam vele, egészen addig, amíg meg nem láttam egy komplett szekrényt. Egy csapat diák egy-egy bevásárlókocsit kötött el valamelyik áruházból; ők előszeretettel tologatták nemcsak a tankönyveiket, hanem egymást is a „táskáikban”. És akkor nem is említettem még a babakocsit és a többféle banyatankot (gurulós bevásárlótáska, akarom mondani). Volt, aki a barkácsolást választotta: egy kenyérdagasztót egy gördeszkára erősített, és azt húzta maga után egész nap. A szemeteszsák egészen kényelmes megoldást jelentett, ellentétben például a kutyaeledel tárolására használt jókora dobozzal. Előkerült egy-két pink színű, kisiskolás táska is. Egy lány egy klasszikus „batyut” hozott: ahogy illik, fogott egy faágat és rákötötte a tanszereit egy kockás terítőbe csomagolva. Valaki a tökéletes iskolatáskapótlóra egy gyerekhordozóban talált rá – magával a gyerekkel kiegészítve. (Ennek értelmezéséhez biztosan jó hasznát veszitek majd a róla készült képnek.) Egyeseknek nem okozott gondot egy grillsütő vagy egy csocsóasztal becipelése sem, amikor pedig már azt hittem, nem érhet több meglepetés, szemben találtam magamat két talicskával.
Összegezve, azt hiszem, nálunk is abszolút sikeresnek mondható ez a kezdeményezés. De miért is ne lenne, hiszen mindenki örül egy kis változatosságnak. Reméljük, sikerült ezzel egy tradíciót elindítani, és jövőre is lesz rá alkalom.
Szunyi Bori
