Mint tudhatjátok, nemrég újraszerveződött a VMG kórusa, amelynek egyik főszervezője, Magyari Levéd 11.A osztályos tanuló felajánlott újságunk számára egy interjút. Kapva kaptunk az alkalmon, és leültünk vele beszélgetni.
M.E.N.S.A.: Először is szia és köszönöm, hogy elvállaltad az interjút.
Levéd: Én köszönöm, hogy itt lehetek.
Honnan jött a kórus felélesztésének ötlete?
Én már akkor is szerettem volna kórusos lenni, amikor kilencedikesként először idejöttem. Akkor még az év elején volt is, terveztem is, hogy becsatlakozom, de közbeszólt a covid és az online oktatás, ezért nem lett belőle semmi. Mire visszajöttünk jelenlétibe, addigra Hornyák tanár úr, aki egészen addig vezette a kórust, bejelentette, hogy elmegy az iskolából. Az ő távozása után meg is szűnt a kórus, engem pedig ez zavart és egyfajta hiány volt a lelkemben miatta. Ennek hatásaként tizedikben nagyon sok mindent kipróbáltam, ekkor lettem diákszínpados, megismertem más embereket és nagyon belekerültem a dolgok sűrűjébe. Idővel viszont újból előjött, hogy régen szerettem volna kórusos lenni, és miért is ne lehetnék én az, aki a szívére veszi azt, hogy foglalkozzon a kórussal; aki az iskola kulturális oldalával szeretne törődni és valami olyan dolgot csinálni, ami meg is marad az iskola életében. Reménykedem, hogy nem lesz más világjárvány vagy egyéb probléma, ami elkaszálná a mostani kórust is. Szóval innen jött az ötlet, azóta ez hajt és szeretem is csinálni.
Nehéz volt embereket toborozni a kórushoz?
Annyira nem. Sok egykori kórusos volt az előző időkből, illetve az újonnan jött énektanárt, Molnár-Fritsch Lászlót felkérték egy karácsonyi műsor szervezésére. Az általa tanított diákok közül sokan jöttek, így már volt egy kisebb közösség, aki ezzel foglalkozott, de kórusnak nem lehetett nevezni a dolgot. Ők akkor még csak egy csapat ember voltak, akik szerették a zenét és szerettek ezzel foglalkozni. Főleg kilenc-tizedikes diákok alkotják az énekkar „gerincét”, hiszen őket tanítja a tanár úr, emiatt őket volt a legkönnyebb elérni. Volt egy kisebb plakátkampány is, ami szintén bevonzott pár embert. És ahhoz képest, hogy idén kezdtük el, amikor sokan összegyűlünk, nagyjából huszan-harmincan vagyunk, ami nagy büszkeség számunkra. Mindez jól mutatja, hogy van erre igény az iskolában és kíváncsian várjuk, mi lesz a jövőben. Nyilván szeretnénk növekedni is, nagyjából 50-60 fős csapattá válni, ehhez pedig kellenek majd új diákok is.
A jövőre érkező gólyák között is biztos akadnak majd olyanok, akik szívesen csatlakoznak hozzátok.
Igen, volt már arról is beszélgetésünk, hogyan szeretnénk elérni másokat, szóval izgatottan várjuk, mit hoz a jövő.
Mi is a kórus neve?
Vox Discipulorum.
Honnan jött az ötlet ehhez az elnevezéshez?
Az előző vegyeskar neve Vox Juventutis volt, aminek jelentése a „fiatalság hangja”. Mi nem szerettük volna felvenni az ő nevüket, hiszen egy másik kórus vagyunk. Viszont úgy gondoltuk, a tiszteletadásnak kifejezetten frappáns eszköze lenne, ha hasonló gondolatmenet mentén mi is latin eredetű nevet választanánk. A jelenlegi név jelentése a „diákság hangja”. A plakátokon azonban Vox Discipuli szerepel, ami helytelen, erre pedig Somfai tanár úr hívta fel a figyelmünket. Összegezve, ez a név hasonlít a régi kóruséra, de mégsem ugyanaz.
Ötletes! Mondtad, hogy volt egy karácsonyi műsorotok, illetve a nőnapi előadás a tanárnőknek. Ezen kívül volt más fellépésetek, vagy van tervben?
Nagyközönség előtt nem volt még más fellépésünk, de terveink vannak. Szeretnénk az év végéig egy Queen-számot feldolgozni, azt viszont nem szeretném elmondani, hogy ez melyik lesz. Remélhetőleg ez május-június környékén megvalósul, előtte pedig tervezünk egy áprilisi előadást, ez utóbbi viszont még erősen szervezés alatt áll. Most leginkább azzal vagyunk elfoglalva, hogy az énekteremben lévő, kottákkal teli szekrényt rendszerezzük, ezek közül pedig szemezgetünk, mivel lenne érdemes foglalkoznunk.
Ehhez kapcsolódik a következő kérdésem is. Milyen stílusú dalokat énekeltek inkább: klasszikus vagy inkább modern?
Eddig inkább modernre volt igényünk, de ezeket mindig mi, diákok döntjük el, nem pedig a kórusvezető vagy az iskolavezetőség. Tehát magunk dönthetünk arról, mi az, amivel szívesen foglalkoznánk, mi az, amit be tudunk vállalni és mi az, amit szeretnénk énekelni. Eddig inkább popszámok voltak, de például a Queen-szám eléneklése, amiről az előbb beszéltem, szintén közös megállapodás alapján lett tervbe véve. Ez is inkább popdalnak mondható, de mégiscsak van benne érték. Egyfajta klasszikus könnyűzeneként tudnám behatárolni, ilyenekkel foglalkoztunk mi eddig. Ha jobban összeszokunk, valószínűleg mást is ki fogunk próbálni, esetleg népdalokat, de vannak egyházi énekeink is. Utóbbit talán következő karácsonykor fogjuk énekelni, de majd meglátjuk. Egyelőre főként azzal foglalkozunk, ahová a szívünk húz.
Azt már említetted, és igazából mindenki tudja, hogy az új énektanár, Molnár-Fritsch László viszi a kórust. Milyen vele a közös munka? Mivel a 11-12-es osztályokat már tanítja, így gondolom, te és a többiek is ebből a két évfolyamból máshogyan álltok hozzá.
Nagyon együttműködő. Sok kérdést vitatunk meg, az utolsó szó pedig rendszerint a miénk, diákoké. Neki már van egy kis kórusos tapasztalata, hiszen valamikor a kilencvenes években vitt egy kórust, illetve énektanár, de azt mondta, hogy most ő is sok mindent újratanul. Ráadásul mivel új az iskolában, neki is szüksége van segítségre, ugyanúgy, mint nekünk. Szerintem ez nagyon jól jött ki így, mert jól tudunk együttműködni. Nyilván vannak olyan dolgok, amikben nem értünk egyet, illetve olyan kérések, amikre ő kér minket, illetve fordítva. Eddig azonban én nagyon élveztem a közös munkát és úgy veszem észre, mások is, úgyhogy én kedvelem és örülök, hogy ő az a tanár, akitől tanulhatunk. És aki tanul tőlünk.
Milyen a hangulat a próbákon? Jó a csapat, ami összeszerveződött?
Igen, jó a közösség. A legnagyobb probléma a próbák idejének megszervezése volt, hiszen mindenkinek máshogy vannak az órái. De amikor zenélünk, minden ilyen probléma eltűnik és nagyon jó hangulat szokott lenni. A társaság nagyon sokszínű, kilencedik évfolyamtól kezdve tizenegyedikig mindegyik évfolyamból vannak páran. Még tőlünk, a 11.A osztályból is ketten vagyunk. Van gitárosunk, a márciusi előadásban közreműködött egy hegedűs, illetve lesz zongoristánk. Szóval sok minden van, nagyon színes, pezsgő társaságot alkotunk, és ez igazán visszaadja azt az érzést, amit a zene tud kiváltani az emberből. Szerintem méltóan bánunk a zenével, erre pedig büszke vagyok.
Igen, ezt teljesen megértem. Nálunk a régi sulimban is volt kórus, és eléggé fel tudta dobni a hangulatot, hogy nem csak a monoton beszédet és a szavaló diákokat hallgattuk, illetve nem csak az iskola és az ország himnuszát kellett énekelni, hanem hallottunk más dalokat, más stílusban előadott dalokat is.
Mi is ezt szeretnénk kiváltani másokból és nem titkolt célunk, hogy egyre több diák kedvét meghozzuk a kórushoz, hogy foglalkozzanak zenével, és legyenek aktív tagjai a VMG közösségének. Mindenkinek jó, ha a diákok kapnak egy kis teret, ahol tudnak érvényesülni és már csak ebből is rengeteget lehet tanulni. A zene művelése sok képességét fejleszti az embernek, szóval egy jó kórussal igazi értékteremtés folyik, ami abszolút belefér az iskola kereteibe.
Utolsó kérdésem az lenne, hogy mivel buzdítanád azokat a diákokat, akik még nem hallottak a kórusról vagy nem tudnak róla eleget, mi az, ami miatt igenis érdemes csatlakozni a VMG kórusához?
Azt mondanám nekik, amiért én is elkezdtem: szeretnék valami olyasmit alkotni gimnazista éveim során, ami megmarad utánam is. Jó emlékeket szeretnék adni másoknak is, erre pedig a művészetek a legalkalmasabbak, amikben az ember ki tud teljesedni. Ezért hoztuk létre a kórust, hogy kielégítsük a diákok ezen igényeit és együtt tudjunk másoknak zenélni, együtt tudjunk a művészetekkel foglalkozni. Egy olyan dolgot tudjunk teremteni, ami megmarad azután is, hogy mi elballagtunk. Reméljük, utánunk is megmarad a kórus, hogy a későbbi generációk is zenélni tudjanak kortársaiknak. Aki szintén érzi ezt magában, jöjjön hozzánk bátran, szeretettel várjuk minden kedd nyolcadik órájában a lenti énekteremnél!
Ebből a szempontból nagyon hasonló a kórus és a suliújság munkája, hiszen ti is valami maradandót alkotnátok az iskola számára.
Igen. Szerintem mi nagyon közel állunk egymáshoz, tehát a diákszínpad, az iskolaújság és kórus célja ugyanaz. A különbség csupán annyi, hogy más-más művészetet választottunk. Van, aki a színészkedést, van, aki az éneklést és van, aki az írást. Valaki pedig mindegyikbe belekóstol egy kicsit és ez így van rendjén. Ez egy jó jele annak, hogy egy egészséges iskolaközösség vagyunk, tehetséges diákokkal, ezáltal mindenkinek van lehetősége arra, hogy kipróbálja magát a különböző ágazatokban. A következő egy évben arra fogunk törekedni, hogy meg tudjuk arról a diákokat, érdemes a művészetekkel foglalkozni a heti sok óra és elfoglaltság mellett is. Talán erről ti, iskolaújságosok is tudnátok mesélni, hogy mennyire megéri azzal foglalkozni, hogy értéket teremtsetek, hogy érdemes írni, olvasni és hasonlók, még az ember szabadidejében is.
Köszönöm szépen az interjút.
Nagyon szívesen, örültem.
Szabó Dorottya
