A Louvre megtekintése után Versailles-ben tett látogatásom során észrevettem, hogy pár kép gyanúsan ismerős. Amint lehetőségem adódott, beleásva magam Google barátunk bugyraiba, rengeteg ellentmondásos információba ütköztem. Kutatómunkám célja egyszerűnek ígérkezett; meg szerettem volna tudni, hogy a duplikált festmények közül melyik volt az eredeti, esetleg az első példány (igenis van különbség a kettő között).
Hosszas olvasgatás és megbízhatatlan fordítók használata után össze tudtam kaparni annyi tudást pár festményről, hogy azt közérdekű információként is meg lehessen osztani.
Először a „Napoléon ler parcaourant le champ de bataille d’Eylau” (magyarul: Eylaui csata) c. alkotásról lesz szó. Az első példányt Antoine-Jean Gros festette 1807-ben, miután felkérték erre egy, az Intendance générale de la Liste civile de la Maison de l’Empereur által rendezett verseny megnyerését követően. A festményt 1808-ban kiállították Párizsban, a következő évben pedig Napóleon rendelt belőle egy másolatot a Gobelin1 gyár számára.
Itt, bár az 1810-es leltározás közben megemlítették, sosem készült el belőle a tervezett gobelin. A következő jegyzet 1824-ben készül róla, már a Louvre-ban. Ezt követően többször is szállították a múzeum és Versailles között, de erre nem találtam kézenfekvő magyarázatot. 1835-ben az utóbbiban jegyezték fel és ha az internet információi igazat mondanak, azóta ott is maradt.
Következő festményről több, még zavarosabb adat került birtokomba (a Louvre és Versailles online katalógusai is segítettek, de még egy, a palotában dolgozó felügyelő magyarázata is támaszomul szolgált). Ami pedig nem más, mint a híres „Sacre de l’empereur Napoléon 1er et couronnement de l’impératrice Joséphine dans la cathédrale Notre-Dame de Paris” (magyarul: Napóleon koronázása).
A koronázást 1804. december 2-án tartották, amin Jacques-Louis David, a mű festője is részt vett. A történések hiteles halhatatlanná tétele volt a cél, azonban a valóság több helyen is torzult a festés folyamata során. Vegyük például a pápa felett látható isztanbuli nagykövetet, aki muszlim létéből kifolyólag nem léphetett volna be a katedrálisba (a koronázást ugyanis a Notre-Dame-ban tartották). Mégis, Napóleon ki kívánta fejezni a másik valláshoz való kötődését, úgyhogy őt is megfesttette. Édesanyja, Letizia Bonaparte sem vett részt a ceremónián egy családi összetűzés eredményeként, ámbár a festményen központi helyet kapott.
Elméletileg David már decemberben elkezdett dolgozni a képen, viszont csak 1808. januárjában fejezte be véglegesen a 6×10 méteres grandiózus művet. Ekkor egyből ki is állították a Lourve-ban a festményt, majd megadták neki a jogot (választási lehetőség nélkül), hogy készítsen belőle kettő tökéletes másolatot. Az egyiket amerikai befektetőknek szánták, a másikat pedig a már fent említett Gobelin gyárnak.
Száműzését követően (ami XVIII. Lajos megtorlása volt azért, mert Napóleont hűségesen támogatta), 1822-ben Brüsszelben befejezte az amerikaiak képét, amit világszerte kiállításokra hordtak egészen 1947-ig, amikor is az örökösök visszavásárolták, majd Versailles-ben helyezték el. A gobelinesek példányáról a megrendelésen kívül semmiféle dokumentáció nem található, úgyhogy garantálható, hogy sosem készült el.
Ami viszont tényleg érdekes; a Louvre online katalógusában megtalálható egy „Le sacre de Nepoléon 1er” nevezetű festmény. Paraméterei kisebbek, mint a többinek, viszont ugyanazt a jelenetet ábrázolja, az elkészülés dátuma pedig 1805. Feltételezhető, hogy David ezt szánta a „hivatalos” képnek. Több részletben is különbözik az ismert társaitól; ilyen a kép balfelső sarkában található címer, pár arc és a terem dekorációja is. Az előtérben négy alak szerepel, akik közül az 1808-as képen hárman zöld, egyen pedig piros palástot viselnek. Az 1805-ös változaton a jobb szélen álló nagy kamarás Talleyrand is zöldbe van öltözve.
Elméletileg ez az eltérés váltotta ki Napóleon nemtetszését, ami ahhoz vezetett, hogy a képet újrafestette, ráadásul monumentálisabb méretben. A felügyelő szavait idézve „The empreror didn’t like it”. Ez a tett is megmutatja, hogy az olyan felfoghatatlan hatalommal rendelkező emberek, mint amilyen Bonaparte Napóleon volt fénykorában, bármit megtehetnek kényük-kedvük szerint.
Az utolsó festményt szintén a saját szememmel láttam mindkét helyen, így biztosra mondhatom, hogy megtörtént a duplikáció. Bár, erről még annyi információt sem szereztem, mint az Eylaui csatáról. A korban (1500-1600-as évek) több festőnek is készült „Les Pélerins s’Emmaüs” (magyarul: Zarándokok Emmausban) c. műve. Közéjük tartozik Titan, Rembrandt és Veronese. Utóbbinak fedeztem fel a duplikált alkotását, bár a Louvre-ban Paolo keresztnévvel volt feltűntetve, Versailles-ben pedig Pall-ként. Emellett pedig elméletileg Olaszországban is megtalálható egy pontos másolat róla, de nem derült ki, hogy az is Veronese ecsetéből származik-e, vagy egy hamisítóéból.
Belegondolva, hogy a Louvre hatalmas termeit egy nap alatt képtelen voltam bejárni és garatálható, hogy nem kapta meg az összes festmény a megérdemelt figyelmet, gond nélkül megállapíthatjuk, hogy ezek a példák holmi áramlások a festményduplikációk tengerén. Ki tudja hány művet másoltak le, vagy készítettek el az alkotóik többszörösen. Ha elég időt rászánna az ember a mindennapok rohanása közben, hogy értékelje az őt körülvevő művészetet, rengeteg ehhez hasonló, vagy még érdekesebb részlet tárulhatna fel előtte.
1 – különleges gobelin anyagra festett kép, amit utólag az alapszíneknek megfelelően kivarnak, a kész képet pedig bekeretezik (erre a cérnák eredeti állapotának megtartása végett van szükség)
Pásztor A. Blanka
Közreműködött: Pásztor A. Botond
