Ady Endre verse alapján
Párizsban nyár volt. Kánikula tombolt, és csapadéknak sem látták színét már hetek óta. Az emberek ki sem mozdultak házaikból, aki tehette, elutazott hidegebb vidékre, mások az otthonukban ültek egész nap a klimatizált szobájukban. Ha valamilyen okból kifolyólag ki kellett menniük az utcára, az röviden tették, a több-kevesebb árnyékot adó lombok alatt. Csak néhány elvetemültebb vagy őrült lakos üldögélt a Szajna partján. Még a szerelmespárok sem merészkedtek le a folyóhoz, hogy romantikus sétákat tegyenek a naplementében.
Franciaország lehajtott fejjel ballagott a poros utcán. Aggódott a népéért. Szívszorító volt a tény, hogy az emberek már nem törődtek egymással. Mindenki belemerült a saját dolgába, és rohant előre anélkül, hogy egy pillanatra megállt volna körbenézni. Arra gondolt, hogy mennyit változott a népe azóta, hogy utoljára látta őket. Az egykor még egységes francia lakosság helyett már spanyol, német, kínai, belga és még sok más élt egymás mellett békességben. De vajon hová lett az összetartás? Hát ide vezettek a fáradozásai? Talán mindennél egyszerűbb lenne lehunyni a szemét, és többet ki sem nyitni…
Észre sem vette, hogy elérte a Szajnát. Szeméből patakzottak a könnyek, míg azt figyelte, ahogy a folyamon lágy hullámokat vet a pajkos szellő.
Ekkor egy fuvallat rázta meg Szent Mihály útját. Egy megsárgult falevél hullott Francia a kezébe, és számtalan másik kergetőzött vígan a lábainál. Csodálkozva nézett fel könnyei függönye alól. Hát máris itt lenne az ősz? Megborzongott. Talán csak egy felhő takarta el a napot, de mintha valóban hűvösebbé vált volna az időjárás.
Halk susogást hallott, amely a szívéig hatolt, és felszárította a könnyeit. Hálás volt. Már tudta, hogy minden rendben lesz. A nap újra olvadó korongként ragyogott a kék égbolton, és a hőmérséklet is ismét jóval harminc fok felett szárnyalt. A falevelek suhogva röpültek végig az úton, és eltűntek az utcasarkon, mintha sosem hullottak volna le.
Egy perc, a nyár meg sem hőkölt belé, s Párizsból az ősz kacagva szaladt. De ott járt, s hogy ott járt, azt Francia tudta csupán, nyögő lombok alatt.
Mitták Fanni
